Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Értsd meg a patkányod!

2008.02.01

A patkány hithű szocialista, ragaszkodik társaihoz. A közösség tagjai gyakran egymáson alszanak, ami számukra annál finomabb, minél nagyobb a rakás. Persze - akárcsak a gyerekek - legalább ennyire élvezik, ha dögönyözhetik, lebirkózhatják a másikat vagy veszekedhetnek a játékokon. Pontosan e beállítottságuk miatt ragaszkodnak nagyon az egyedül tartott kedvencek a gazdájukhoz, hiszen ebben az esetben ő jelenti a "társat", a barátot számukra.

A szingli pati feltétel nélkül megbízik gondozójában, figyeli a mozdulatait és issza minden szavát: ezzel magyarázható, hogy könnyen tanítható, okos jószágnak tartják. Ezért is érthetetlen, hogy miért tartanak többen hörcsögöt, mint patkányt, hiszen az előbbi inkább csak eltűri és megszokja a gazdit, de nem ragaszkodik úgy, mint egy patkány. De talán tudjuk be népszerűtlenségét rossz píárjának és a filmekben ábrázolt félelmetes külsejének...

Ha nagyobb patkánycsalád boldog gazdái vagyunk, akkor láthatjuk, miként tisztogatják és rendezgetik állataink egymás bundáját.

Ez a szerető gondoskodás az összetartozás jele, mellyel az idősebbek a fiatalabbakat tanítgatják a szocializációra. Ezért, ha patkányunk lelkesen tisztogatásunkba kezd, akkor azt vegyük megtiszteltetésnek, mert akkor családtagjává fogadott minket. :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

segítség

(saiid, 2010.08.19 21:19)

helló én a segítségeteket szeretném kérni abban hogy nekem van egy szept 11-én 1 éves csuklyás patkányom és mostanába észrevettem mint ha vérezne az orra de nem tudom. és miellött állatorvoshoz vinném kiváncsi vagyok miez? hogy ez egy komolj vagy nem komoj probléma. előőre is kösszi.

Re: segítség

(mimi, 2011.07.10 08:34)

Sajnos van a kedvencként tartott patkányoknak(NEM MINDEGYIKNEK) egy allergiás reakciójuk ami lehet hogy orrvérzés szerű formában jelentkezik azonban amíg nem fordul komolyra a dolog (mint erős orrvérzés, szemvérzés illetve száj körüli vérzés) Te magad is tehetsz valamit érte. Lehet hogy csak több gondoskodásra vágyik az állatka de valószínűbb hogy a tartási körülményei nem megfelelőek. Ha ez csak egy év után fordult elő ellenőrizd mi az amihez esetleg újonan jutott hozzá (alom, játék,széna, étel, szobanövény , új felfedezett búvóhely stb.) és természetesen szüntesd meg a velük való érintkezését) pl. az én kincsem nem szereti a szénát, forgácsot, és ha mosóporral mosom a kis függőágyát, maciját :) . Ettől mindtől vérezik az orra. Ennyire egyszerű és ne pánikolj. Ha viszont az említett szemvérzés és szájvérzés is jelentkezik tipli az állatdokihoz, ő majd kikezeli a csöppséget. Remélem segítettem.

Re: Re: segítség

(BluesBasser96, 2012.10.12 04:35)

Vagy lehet, hogy csak ez:
http://patkanyblog.blogspot.hu/2011/11/voros-konny.html

qegr

(egfq, 2010.02.04 19:34)

attól is függ h tenyéésztőtől vagy kereskedésből veszed mert a kereskedésben vásároltakat tovább tart kézhez szoktatni

hjk

(valaki, 2010.02.04 19:33)

várj egy napot de akár 2t is míg megszokja új helyét.
ilyenkor ideges,zaklatott ezértis jó ha nem csak 1et veszel.ezutá nevárj azonnali eredményt több hétbe is tellhet amíg rendesen elfogad mint gazdit légy nagyon türemlmes és sokat foglalkozz vele naponta többszöris!!!az barátnőm patkánya csak 2 hónap után barátkozott meg vele(!)első lépésként te add neki a kaját 1-2 hét után a kezedből.a tö9bbi jön magától:)

Patkány

(Gergő, 2009.03.08 13:43)

Azt szeretném kérdezni hogy a patkányt miután megvettem azzonnal kezdjek el vele foglalkozni? vagy várjak 1 napot vagy mi?

roz_mar@citromail.hu

(martink@, 2008.12.20 14:56)

most kaptam egy patkányt és nem akar bent maradni a zsebembe , inkább bebúlyik a pulcsimba vagy a nyakamba van nem tudom mit csináljak h beleszokjon,meg olyan hiperaktív h csak na , mit csináljak?

Begar

(Ssobatisztaság..., 2008.09.06 10:09)

Nekm is van egy patim... Kb egy hete van nálam, de már megtanulta, hogy ha épp utazik velem valahova, akkor, ne használja a vállamat vcként. Tudni kell, hogy amint mevettem, elkezdtem kézhez szoktatni, és már a 3. napon, alig lehetett leszedni a vállamról.
A szabályokat, viszont akkor még nem tudta: a lényeg annyi, hogy ha mész valahová, vigyél magaddal, egy kis dobozkát, és ha kekakil, vagy lepisil, akkor ha tetszik neki, ha nem, irány a doboz. nekem 3 nap alatt megtanulta, hogy ha vc-znie kell, akkor elkezs cincogni, és eszeveszetten szaladgálni a vállamon. akkor oda tartom a dobozkát, ő bemászik, elvégzi a dolgát, visszamászik, és jutalomfalatot kap. Nekem így minden gond nélkül leszokott, a vállrakakilásról. De azt e is várd, hogy az ő kis 'birodalmában' (ezalatt ketrecet értek) oda intézi a dolgát, ahova szeretnéd. Meg lehet ugyan tanítani, de elég fáratságos muka, és szerintem nem ér annyit.

tn89@vipmail.hu

(tn89, 2008.07.08 23:51)

Ha folyton mosakodik az azért lehet, mert boldog vagy ha a kezedbe csinálja (vagy úgy hogy nálad van) az a bizalom jele. De attól is lehet, hogy melege van hisz csak a talpán képes izzadni. De ha esetleg az otthonába csinálja sürün akkor valami gond van a helyével, úgy értem higéniailag.

mosdás

(sztrapi, 2008.07.08 15:03)

az én pateszom folyton mosaxik..ez normális?:o
AMUGY MEG A HÖRIk.. hát tényleg nem vmi ragaszkodó állatok..nekem is volt sok is abbol csak 2 volt ami ragaszkodott hozzám...bnöm hörcsöge 4 év után most tegnap halt meg... ha csak a hangját hallotta ment az ajtóhoz..nagyon ragaszkodó volt..szinte mint egy pati...na de nem ragpzpm tovább.. az én pateszom jobban szeret a vállamon lenni mint a ketrecben..tényleg és a szobatisztaságra hogy kell nevelni?o.O

valone@freemail.hu

(kazimir, 2008.06.06 02:51)

A szocializációra nem tanítják, hanem szocializálják a kicsiket. (nem szőrszálhasogatás, csak szeretnék valamit hozzátenni az oldalhoz, mert frankó, igazi hiánycikk! :) )